Amint az emberi társadalom egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája lett mára az elhízás, úgy a kutyáknál is egyre nagyobb gondot okoz, hogy kedvenceink közel 40 %-a túlsúlyos.
Különböző vizsgálatok kimutatták, hogy az Amerikai Egyesült Államok lakosságának 61 %-a,a macskák 19-40%-a, a kutyák 24-45 %-a túlsúlyos vagy kövér. Sajnos a tulajdonosok ezt gyakran észre sem veszik, vagy ha mégis, akkor sem tartják betegségnek, legfeljebb esztétikai hibának. A helyzetet nehezíti, hogy gyakran a kövér kutya gazdája is túlsúlyos, hiszen hasonló az életmódjuk és táplálkozási szokásaik. A gazda úgy eteti kutyáját, ahogyan ő maga is táplálkozik: sokat, sokszor, egészségtelen és hízlaló táplálékot, ehhez társul a mozgásszegény, kevéssé aktív életmód, így mindkettőjükre ugyanazok a veszélyek leselkednek. A túlsúly számos betegség okozója lehet, végső soron pedig a várható élet hosszát is csökkentheti. Azt pedig senki sem szeretné, hogy kedvencétől azért kelljen hamarabb megválnia, mert nem tud a kondíciójára figyelni.
A kövérség betegség, amit kezelni kell: diétával, mozgásgyakorlatokkal, sőt akár gyógyszerekkel is. Ehhez pedig állatorvosra van szükség, hiszen a rosszul kiválasztott és végrehajtott diéta is egészségügyi panaszokat okozhat. Ezért,ha a kutya túlsúlyos - még ha panaszmentes is - irány az állatorvosi rendelő! Az állatorvosnak gyakran kellemetlen egy kövér gazdának elmagyaráznia, hogy a kutyája kondijával gond van. Sőt, sokszor ezt a tulajdonos nem is így látja, szerinte „éppen a legjobb kondícióban van kedvence, különben sincs semmi panasza, egészséges jó étvágyú az állat”. Azonban azok a gazdák, akiknek az állatorvosa sikeresen állítja fogyasztó terápiára a kutyájukat, szintén fogyásnak indulnak, mivel ilyenkor a gazda is jobban odafigyel a rossz táplálkozási szokásaira,kerüli a nassolást és többet mozognak együtt.
A kutyák és macskák elhízásának legfőbb oka a túltáplálás. Az, hogy az energia bevitel és az energia felhasználás nincs egyensúlyban, a szükségesnél többet vesz fel az állat, igy energiafelesleg alakul ki, melyet a szervezet elraktároz zsír formájában. Az energiaraktározás hasznos és szükséges folyamat olyan esetekben, amikor ezekre a tartalékokra szüksége lehet az állatnak, pld. téli álmot alvó medvéknél, a kedvencként tartott kutyának azonban a folyamatosan képződött tartalékot valószinüleg soha nem fogja felhasználni, így a túlsúly állandósul. A túlsúly pedig terheli a keringést, fokozott nyomást gyakorol az ízületi felületekre, károsítva azokat, továbbá cukorbetegséghez, magasvérnyomáshoz és sok más betgséghez vezethet, melyek végső soron rontják a várható élettartamot is.
A kutyák elhízása ma már igazi civilizációs ártalomnak tekinthető. A tulajdonosok számára a gondoskodás, a szeretet kifejezésének egyik és legyakoribb eszköze lett a finom ételekkel kényeztetés, a jutalomfalatok adása, a családi asztalról etetés. Az ember számára az evés nemcsak táplálékigényének kielégítése, hanem közösségi esemény is. Minden alkalmat és indokot megragadunk, hogy közös evészet-ivászatra, és sajnos sokan mára ugyanezt teszik kedvencükkel is.
Az elhízás kezelésének első és legfontosabb lépése a túlsúly tényének fel- és elismerése. Ha a gazda elfogadja a tényt, és rászánja magát annak megoldására, az már fél győzelem. Csak ha elfogadja és valóban követi az állatorvos előírásait, akkor van esély a súlycsökkenés elérésére.A páciens elbírálása, a gazda együttműködése és a megfelelő étrend kialakítása mind fontos eleme a biztonságos és hatékony fogyókúrának, amellyel a paciens elérheti az optimális testsúlyát.
Meg kell állapítani a túlsúly mértéket, a kondíciót, a kiváltó okokat. Egy állat kondíciójának elbírálásához, először meg kell határozni az ideális testsúlyát, majd pontozással a kondíció és a súlyfelesleg nagyságának megállapítása. Ezután jön a részletes állatorvosi vizsgálat, melynek során ki kell deríteni az eddigi táplálkozási szokásokat, az etetett táp mennyiségét, minőségét, napi etetések számát, és hogy ki eteti az állatot, és felmérni a jelenlegi egészségi állapotot, célszerűen laborvizsgálatok segítségével is. Ezután meg kell állapítani a kívánatos súlycsökkentés nagyságát és ütemét, azt hogy mikorra szeretnénk a megfelelő súlyt elérni. Ehhez mindenképpen kérjünk állatorvosi segítséget, a túl lassú súlycsökkenés lassabban csökkenti az egészségügyi kockázatokat és elveszi a gazdi kedvét is, a túl gyors súlyveszteség szintén veszélyes lehet. A fogyáshoz szükséges energia-bevitel a napi energiaszükségleten alapul. A súlycsökkentés érdekében a kutyák napi energiaszükségletének 60-80 % - a ajánlott, a cél heti 1.5-2.5% -os súlycsökkenés elérése lehet. Végezetül meg kell határozni a fogyókúra részleteit, a tápot, az életmódváltást, a rendszeres mozgás mértékét.
A hatékony és biztonságos fogyókúra célja a zsírdepók csökkentése, az izom tömegének fenntartása, sőt növelése, a szervezet egészségének fenntartása mellett. Meg kell határozni a napi kalória és tápanyagbevitelt, célszerűen a napi etetendő diétás táp adagját. Meg kell állapodni a család minden tagjának a fogyókúra szabályairól, ne etessék titokban, asztal alatt, ne kapjon jutalomfalatot, stb. Rendszeresen ellenőrizzük a kutya súlyát otthon –hetente- és az állatorvosi rendelőben –kéthetente, ésszükség szerint módosítsunk az adagokon. Meg kell határozni a rendszeres mozgást, a kutya – és a gazdi – állapotának megfelelően.
A kívánt súly eléréséhez sikeresen leadott kilók visszaszedése állatok esetében sokkal gyakoribb még diétás étrend mellett is. Fogyás után az alacsony zsírtartalmú fenntartó tápok („Light” tápok) etetése segíthet csökkenteni ennek veszélyét.
Az ideális súlycsökkentő táp fő jellemzői: a, csökkentett zsírtartalom a kalória bevitel csökkentésére, b, azalacsony vércukorszintet eredményező szénhidrátok, pld. árpa, cirok, melyek csökkentik az energiaraktározás mértékét, ezáltal az elhízást és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, c, állati eredetű fehérjeforrás az izomtömeg megőrzése érdekében a súlycsökkenés során, d, a prebiotikus rostok – pld. cukorrépapép- optimális (nem túl sok) mennyisége. A megnövelt rostmennyiség ugyanis csökkentheti az emészthetőséget, igy az állat nem juthat hozzá a szükséges tápanyagokhoz, fehérjékhez, vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz, e, az L-karnitin egy vitaminszerű anyag, mely segíti a zsírsavak energiává való átalakulását, a zsírégetést.
Dr.Berkényi Tamás
Állatorvos Eukanuba
P&G Pet Care
www.pincsivilag.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!